TORDAS-GYÚRÓI TÁRSULT EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

2016. november 16.

Téli cipő gyűjtése kárpátaljai gyerekeknek


Kedves tordasi, gyúrói, martonvásári, és környékbeli olvasóink!

Az Út a reményhez (keresztény szemléletű, ökumenikus alapon szerveződő) alapítvány Tordason élő munkatársai fordultak hozzánk az alábbi segítségkéréssel:

December elején szolgálattételre indulnak egy kisbusszal Kárpátaljára, az Ungvárhoz közeli Homok községbe, ahol korábban már jártak, így ismerik a helyiek hátrányos szociális helyzetét, életkörülményeiket. 
A településen rengeteg a rászoruló kisgyermekes család. Az alapítvány működtetői úgy látják, a hideg idő beálltával leginkább meleg lábbelire lenne szükség a gyerekek számára, mert sokan még ebben az időben is mezítláb járnak (ez kb.150-200 gyereket jelent). 
Babacipőtől egészen 38-as méretig minden használt, de még jó állapotú, zárt gyerekcipő, bakancs, csizma segítség.

Kérjük, hogy aki teheti, előzetes telefonos egyeztetés után (Szilágyi Ruth, telefon: 0620-886 2369) 2016. november 23. szerdáig juttassa el adományát AZ ÁLTALA MEGADOTT CÍMRE, TORDASRA.

Segítségüket köszönjük!

El nem múló reformáció - régiekkel és maiakkal. Gyülekezettörténeti kiállítás és előadás a tordasi és a gyúrói evangélikus gyülekezet életéből Dr. Korányi András egyháztörténésszel

„Az igaz ember hitből él.”
Róm. 1, 17

Reformációs programsorozatunk utolsó alkalma gyülekezettörténeti kiállításként szolgált a gyúrói parókia gyülekezeti termében.