TORDAS-GYÚRÓI TÁRSULT EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

2014. augusztus 27.

Gyerektábor - Dániel könyve 5. nap, táborzárás


Mennyei Atyánk!

Hála Neked és köszönet ezért a hétért, amikor a Te közeledben lehetett, és Dániel próféta történetein keresztül hallhatta tanításodat sok ifjú és gyermek. Kérünk add, hogy mindazt a jót, amit itt megtanultak, tapasztaltak, a jövőben magukkal vigyék, és mindennapi cselekedeteiket a Biblia üzenete hassa át. Ámen.

Az esős csütörtök után kellemesen napos meleg nyári idő köszöntött ránk a tábor utolsó napján. Hagyományainkhoz híven a táborzárás játékos akadályversennyel és a szülőkkel közös áhítattal, szeretetvendégséggel ért véget.

A nap képes beszámolója következik.


2014. augusztus 18.

Gyerektábor - Dániel könyve, 4. nap

A csütörtök -mint mondani szokták- embert próbáló nap volt gyereknek és felnőttnek egyaránt. Azon kívül, hogy hideg volt, kisebb-nagyobb intenzitással és megszakítással az eső is esett egész nap.

Dániel történetében az oroszlánokhoz érkeztünk.


A nap igéje pedig:
"...imádkozott és magasztalta Istenét." Dán. 6.11


Kattintás után fényképes beszámoló!

2014. augusztus 14.

Gyerektábor - Dániel könyve 3. nap

"De te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál, tudván, kiktől tanultad, mivel gyermekségedtől ismered a szent írásokat, amelyek bölccsé tehetnek téged az üdvösségre a Krisztus Jézusba vetett hit által." 2Tim 3,15

Reggel még úgy tűnt, esni fog az eső, véget vetve az immár jól ismert szabadtéri udvari játékoknak. Egy órával a tábornyitás és a reggeli zápor után azonban már elvonultak a felhők, és újra hétágra sütött a nap.

2014. augusztus 13.

Gyerektábor - Dániel könyve 2. nap

Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó, király!" Dán. 3:17

A tegnapi bevezető után, melyben megismertük Dánielt és társait, a mai napon a tüzes kemence történetével folytatódott a tábor.

Kattintás után fotós beszámoló!

2014. augusztus 11.

Gyerektábor - Dániel könyve 1. nap

Az imádság a fő témája az idei napközis gyerektábornak. Dániel könyve alapján tanulunk imádkozni, illetve a jót cselekedni. Az első nap igeverse is innen való és erre buzdít minket:

"Elhatározta szívében, hogy nem szennyezi be magát." Dán. 1, 8.

Kattintás után képes beszámoló!

2014. augusztus 4.

Hálaadó istentisztelet és gyülekezeti terem szentelés Gyúrón

„Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre. 
Legyen velünk Istenünknek, az Úrnak jóindulata! 
Kezeink munkáját tedd maradandóvá, 
kezeink munkáját tedd maradandóvá!” 
90. zsoltár 1., 17. vers


2014. augusztus 1.

Ifis tábor Szigetmonostoron

A családos tábort követően a hét hátralevő részében a konfirmált ifjúság vette birtokba a szigetmonostori szálláshelyet. A szülők minden földi jóval elláttak bennünket az indulásnál. Dóri és Anett a tábor vezetése során, reggeli áhitatokon, csoportbeszélgetéseken nyújtott sok segítséget. Sem testi sem lelki táplálékban nem volt hiány.
Bár az előzőleg tervezett programok közül a változékony időjárás miatt elmaradt a strandolás és az éjszakai számháborúzás is - lesz mit pótolnunk jövőre -, mindannyian jó élményekkel tértünk haza.